Blog Naptár megrendelés Bemutatkozó Fotógaléria Videók Letöltések Kapcsolat

Nyuszilányok a kifutón

Egykori Playboy nyuszik és Playmate-ek bújtak nyuszi és pillangó jelmezbe egy nagyszabású divatshow-n. Igazi bombázók, Kustánczi Lia, Béres Anett, Sónyák Szilvi, Horváth Bianka, Kővári Brigi, Bernáth Cecília és Kis-Hegedűs Réka vonult végig a kifutón.

Kis-Hegedűs Réka és üzlettársa, Tórizs Hajnalka Guiness rekorder sminkmester már korábban is foglalkozott rendezvényszervezéssel, de most úgy döntöttek: közös vállalkozást indítanak, amelyen belül elsősorban divatbemutatókat, szórakoztató partikat rendeznek. Első közös munkájuk a nyuszilányos divatbemutató volt.

„Az utóbbi időkben több hasonló eseményt szerveztem, néhány éve pedig kimondottan egy húsvéti divatbemutatót rendeztem a Tao Clubban. Ez olyannyira sikeres volt, hogy most ismét felkértek egy nyuszis partira. Egykori Playboy modellekkel, és Playmate-ekkel – mint például Kustánczi Lia, Béres Anett, – léptünk a kifutóra, ahol nyuszilánynak öltözve ékszereket és fürdőruhákat mutatunk be” – meséli Réka.

A modell üzlettársával, Tórizs Hajnalka Guiness rekorder sminkmesterrel együtt rendezte az eseményt. A két hölgy jól megosztja egymás között a feladatokat, míg Réka elsősorban a modellek kiválogatásával, és a helyszín leszervezésével foglalkozik, addig Hajni területe a styling, a smink, a dekoráció és a fellépő modellek betanítása.

„Bár a fő foglalkozásom sminkmester, ám emellett számos olyan dologgal foglalkozom, ami ahhoz kell, hogy a megrendezendő esemény lebonyolítása gördülékeny legyen. A legérdekesebb kihívást az jelentette, hogy Réka hátára ékszerdíszítést tettem, ami több száz Swarovski kristályból állt. Ugyan már többször készítettem hasonlót, de ez mindig izgalmas feladat, mert minden alkalommal – így most is – új motívumokat rakok ki” – újságolja Tórizs Hajnalka.

2010. április 17. 22:12


Kommentek: 1


Új hozzászólás beküldése

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

Add meg a képen látható számot: Ellenőrzőszám


Gotthard Ádám2010. 04. 24. 13:22
Jó kis buli volt :-))


Bikini bemutató a Club Tao-ban


Kapcsolódó videók










Kedvenc fotóim Kasza Tibortól
tille: Upsz, azthiszem benéztem és ez egy 1967 körüli Ford Mustang lesz. Réka mellett nehéz másra figyelni :).
2010. 05. 12. 13:05


Kedvenc fotóim Kasza Tibortól
tille: Rékával kacsolatos véleményeddel egyetértek, az autó pedig egy Chevrolet Camaro SS ( http://en.wikipedia.org/wiki/Chevrolet_Camaro_(first_generation) )
2010. 05. 12. 13:00


Csivava találkozó május 2-án
Kiss Mónika: http://www.youtube.com/watch?v=7MsjvAPodxc
2010. 05. 11. 14:36


Csivava találkozó május 2-án
Deák Ibolya: Kedves Réka ! Mikor szervezel újabb chivava találkozót, vagy hol lesz hasonló rendezvény ? A kislányom 9 éves és teljesen oda van ezért a fajtáért. Óriási dilemma előtt állok, hisz sose volt még kutyánk. Szeretném közelebbről megismerni őket. Köszönöm válaszod: Ibolya
2010. 05. 07. 11:39


Nyuszilányok a kifutón
Gotthard Ádám: Jó kis buli volt :-))
2010. 04. 24. 13:22


 
 

© 2007-2010 Kis-Hegedüs Réka | A honlapot üzemelteti és fejleszti a Mile Informatika Kft.
Powered by Neoport Content & Multimedia Manager (version 5.5 /Platinum/) © 2001-2010 Mile Informatika Kft.